Újabb sikeres vendégelődás a doktorandusz kutatóműhely keretében

Nagy siker övezte az Építészet, Design és Technológia Doktori Iskola által szervezett, október 29-i vendégelőadást. Az érdeklődő hallgatók és oktatók a szerdai doktorandusz kutatóműhely keretében találkozhattak a Debreceni Egyetem Építészmérnöki Tanszékének oktatóival, akik különböző megközelítéseket és kurzusokat mutattak be, amelyek révén feltárták képzésük irányait és módszereit.

Az Óbudai Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Karának C1-es termében, az ÉDT-DI vezetője Prof. Dr. Gall Anthony, majd Dr. habil. Zuh Deodáth, annak titkára köszöntötte a küldöttséget.

Az előadások sorát Vági János DLA, tanszékvezető az iskola általános bemutatásával indította, őt követte Zsíros Renáta, aki a minden évben megrendezett nyári építőtáborokról és ehhez kapcsolódó doktori kutatásáról beszél, míg Major Zoltán DLA az építészeti praxis, az oktatás és a kutatás közötti összefüggéseket ismertette.

Az esemény lezárásaként a hallgatók, témavezetők és törzstagok közös diskurzuson vettek részt vendégeinkkel. Az élénk eszmecsere fókuszában a DLA-kutatás tudományos újdonságértékének előtérbe helyezése állt, illetve a mestermű és a hozzá tartozó tervezési elvek összefüggése, ennek tisztázása a doktori folyamat során.

Köszönjük a részvételt mindenkinek és várunk mindenkit szeretettel a soron következő alkalomra!

Újabb doktoranduszok teljesítettek komplex vizsgát

Nagy érdeklődés mellett, sikeresen lezajlott az Építészet, Design és Technológia Doktori Iskola második komplex vizsgája. Október 22-én az Ybl Miklós Építéstudományi Kar három oktatója Kovács-Dobák Barnabás, Dr. Putnoki Zsuzsanna és Oliver Sales vettek részt a vizsgaalkalmon.

A három-három fős bíráló bizottság elnöke első körben Dr. habil. Rohoska Csaba DLA, egyetemi docens, majd őt követte Prof. Dr. Csontos Györgyi DLA, egyetemi tanár.

Kérdezőtagok dr. Vági János DLA és dr. Major Zoltán DLA a Debreceni Egyetem Építészmérnöki kar oktatói voltak.

A vizsga során a három jelölt bemutatta tudományterületük szakirodalmában való jártasságát, ismertette eddigi kutatási eredményeit, valamint a disszertáció benyújtásáig tervezett munkatervét.

Kovács-Dobák Barnabás komplex vizsgájának tárgya előbb az „Építészeti tér és mozgókép-művészet viszonya a 20. században” volt, ezek után „A modern mozgalom és a posztmodern törekvések öröksége a kortárs építészetben.”

Dr. Putnoki Zsuzsanna „Kutatói szempontok és módszerek a klímatudatos épített környezeti szabályozás történetének feldolgozásában”, valamint az „EU-s/hazai sajátosságok a klímaszabályozás jogi és mérnöki hátterében” témakörökben mutatta be jártasságát.

Végezetül Oliver Sales „Az oktatásmódszertan szerepe az építőművész-képzésben: új perspektívák” és a „Az épületelemzés szempontjai a posztmodern korszakában. Összetettség és ellentmondás.” témáit járta körül.

Mindhárom jelölt sikeresen teljesített, ezzel hivatalosan is elindították fokozatszerzési eljárásukat.

A Doktori Iskola nevében gratulálunk a jelölteknek, és köszönetünket fejezzük ki a bíráló bizottság munkájáért!

A Debreceni Egyetem Építészmérnöki Tanszékének oktatóit látja vendégül az ÉDT-DI

Az Építészet, Design és Technológia Doktori Iskola vendégelőadásra hívja az érdeklődő hallgatókat és oktatókat a doktorandusz kutatóműhely keretében.

A Debreceni Egyetem Építészmérnöki Tanszékének oktatói előadásuk során különböző megközelítéseket és kurzusokat mutatnak be, amelyek révén feltárják képzésük irányait és módszereit.

Vági János tanszékvezető az iskola általános bemutatását tartja, Zsíros Renáta az évente megrendezett nyári építőtáborokról és doktori kutatásáról beszél, míg Major Zoltán az építészeti praxis, az oktatás és a kutatás közötti összefüggéseket ismerteti.

Ez utóbbi előadásrészlet nyomán a doktori iskola beszélgetésre invitálja a hallgatókat, témavezetőket és törzstagokat. Ennek tétje a DLA-kutatás tudományos újdonságértékének előtérbe állítása, illetve a mestermű és a hozzá tartozó tervezési elvek összefüggése, ennek tisztázása a doktori folyamat során.

Helyszín: Ybl Miklós Építéstudományi Kar, C1

Időpont: 2025. október 29. 15:00

Nemzetközi szimpóziumot és poszterterv versenyt hirdet a MOME DI

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Doktori Iskolája 2025. November 27–28. között rendezi meg a Spatialising Degrowth International Symposiumot, amely nemzetközi szinten is az első, kimondottan a nemnövekedés téri aspektusait vizsgáló esemény lesz. 

A szimpózium első napja általános betekintést nyújt a nemnövekedés paradigmájába. Hazai és nemzetközi előadók mutatják be, miért fenntarthatatlan környezetileg és igazságtalan társadalmilag a folyamatos gazdasági növekedés, és olyan alternatív modelleket vázolnak fel, amelyek a jólétet, az igazságosságot és az ökológiai egyensúlyt helyezik előtérbe. 

A második nap a nemnövekedés építészeti és urbanisztikai megközelítéseit vizsgálja, a kisebb beavatkozásoktól és lakhatási megoldásoktól kezdve a tájépítészeten át a városokig. Mivel ezek a kihívások több tudományág együttműködését igénylik, a nap kiemelten kezeli azokat a megközelítéseket, amelyek a tervezői gyakorlatot társadalmi részvétellel és aktivizmussal kapcsolják össze.  A szimpózium célja a szélesebb nyilvánosságon, a szakma képviselőin és a diákságon túl megszólítani a döntéshozókat is.

A szimpózium kiegészítő eseménye a hazai design, építészet és egyéb alkotó szakokon és doktori iskolákban tanuló hallgatók munkáiból összeállított poszterkiállítás.

Bővebb információkat a MOME honlapján olvashatnak.

Újabb sikeres habilitáció az ÉDT-DI-n

Nagy érdeklődés mellett zárta habilitációs eljárását dr. Nagy Gergely Domonkos október 13-án. Az ennek keretében zajló szakmai előadásnak és vitának, valamint tantermi előadásának az Ybl Miklós Építéstudományi Kar C épületének C1 terme adott otthont (Budapest, Thököly út 67.).

Az ünnepélyes eseményt a Szakmai Bíráló Bizottság elnöke, Prof. Dr. Anthony John Gall nyitotta meg, köszöntve az egybegyűlteket, őt követte Dr. habil. Zuh Deodáth PhD, aki a jelölt gazdag szakmai pályafutását mutatta be.

Az Építészet, Design és Technológia Doktori Iskola szervezésében zajló ülésen a Nagy Gergely megtartotta tudományos előadását „A templomok téralakítását és formaképzését befolyásoló tényezők. Adalékok a magyarországi szakrális építészet történetének elemzéséhez” címmel, amelyben fő kutatási területének legutóbbi eredményeit mutatta be.

Dr. Nagy Gergely Domonkos kutatásai során nem csupán a kivételesen sokszínűnek mondható magyarországi szakrális építészet legkiválóbb példáit veszi górcső alá építészettörténeti távlatban, hanem arra is keresi a választ, hogy milyen tényezők játszottak szerepet egy adott szakrális épület megformálásának módjában. Vizsgálódásai során általában egy-egy épületre vagy emlékcsoportra fókuszál, így az ezek tapasztalatainak összefoglalásaként bemutatott előadás célja sem a témában felmerülő összes kérdésre választ adni, csupán azt a néhány tanulságot levonni, amely megfogalmazható a mozaikszemekként összeálló esettanulmányokból. Az előadást Prof. dr. Klein Rudolf DSc PhD és Prof. dr. Krähling János PhD opponenciái követték, valamint élénk, nyilvános vita.

Mindezek után, Dr. Nagy Gergely Domonkos a „Stíluspluralizmus a felvilágosodás korában” című tantermi előadásával is bizonyította rátermettségét.

A habilitációs eljárás a Szakmai Bíráló Bizottság zárt ülését követően eredmény kihirdetésére került sor, melyet a jelölt sikerrel zárt.

Szívből gratulálunk az elért eredményhez, és kívánunk további szép sikereket, tudományos eredményekben gazdag pályafutást!

Fiatalok feketén-fehéren pályázat

A Magyar Építőművészek Szövetsége (MÉSZ) országos, nyílt pályázatot hirdet az épített környezettel foglalkozó negyven év alatti alkotóknak a magyar U40-es díj elnyerésére.

Az fff2025 Reischl Gábor kezdeményezésére 2006-ban indított. A pályázat kurátori feladatát Reischl Gábor, Csontos Györgyi, Papp Glória és Borsos András után 2023-tól a GUBAHÁMORI látja el.

A pályázaton részt vehet minden magyar anyanyelvű, az épített környezettel foglalkozó szakember (építész, tájépítész, teoretikus, kulturális eseményszervező stb.), aki 2025. október 8-ig a negyvenedik életévét még nem töltötte be. A pályázaton való részvétel nem diplomához kötött, viszont a pályázatra nem várjuk a kötelező egyetemi munkákat (féléves tervek, diplomamunkák), azokat a zsűri nem bírálja el.
A pályázat nyelve magyar. A pályázatra 2023. október 8. után készült munkákkal lehet jelentkezni.

2025. szeptember 25. kérdések beérkezési ideje
2025. szeptember 22. 10:00 – október 8. 23:59 pályázatok benyújtása
2025. október 20. 09:00 – 13:00 zsűrizés első fordulója, nyílt zsűrizés
2025. október 28. második fordulóba jutott pályázók értesítése
2025. november 17. 17:00 – 20:00 zsűrizés második fordulója, nyílt zsűrizés
2026. március – június fff2025 vándorkiállítás

A 6 győztes munkából készülő vándorkiállítást a hagyományoknak megfelelően az öt magyarországi építészoktatási intézménnyel rendelkező városban mutatjuk be (Budapest, Debrecen, Győr, Pécs, Sopron), továbbá idén három szomszédos ország egy-egy városában is (Ausztria, Románia, Szlovákia).

A teljes pályázat kiírás a MÉSZ honlapján érhető el.

A megújult kurátori koncepció alapján lezajlott 2023-as pályázat és 2024-es vándorkiállítás összefoglalója:

Prof. Dr. Klein Rudolf elődása a nagyváradi Darvas-házban

Doktori iskolánk törzstagja, Prof. Dr. Klein Rudolf előadást tart az Európai Kulturális Örökség napjainak keretében Nagyváradon, a szecesszió helyi kiállítóhelyeként is szolgáló Darvas-házban. A professzor „The Synagogue of Subotica – Social, Artistic and Technical Breakthrough” címmel nyújt betekintést szabadkai zsinagóga építészeti örökségébe.

A szabadkai reform zsinagóga az első népies szecessziós középület a régióban és az első zsidó imaház a világon, amely ebben az egyedülálló építészeti stílusban épült. Összetett társadalmi, politikai és metafizikai üzenetet közvetít. 1900-ra a zsidók késztetést éreztek arra, hogy befogadó nemzetüket – valójában az egész emberiséget – egy jobb világba vezessék, újraolvasva a tikkun olam (a világ megjavítása/helyreállítása) ősi héber elvét. Az építészek ezt a szekularizált messianizmust az építészeti térbe, szerkezetbe és részletekbe vetítették. Ezzel párhuzamosan ekkorra a zsidók számára a képzőművészet már nem fenyegetett bálványimádással, mivel a szecessziós épületek és más műalkotások a historizmus figurális ábrázolásai helyett virágos vagy semleges geometrikus mintákat mutattak, amelyek gyakran ütköztek a zsidó képmástilalommal. Nem meglepő, hogy a zsidók a szecesszió mellé álltak az akadémizmus elutasításában, és közvetve támadták a hozzá kapcsolódó konzervatív politikai status quót.

A zsinagóga zsidó építészei, Jakab Dezső és Komor Marcell számára a szecesszió nemcsak a politikai haladást emelte ki, hanem lehetőséget kínált a befogadó nemzet legbecsesebb kincsével, a folklórral való azonosulásra is.

Miközben az építészek korának legmodernebb épületét hozták létre, ősi zsidó elemeket is beépítettek bele, Salamon templomának Jákinját és Boázát, a „kocka misztikáját” és néhány fontos keresztény építészeti utalást, mint például a velencei San Marco székesegyház és a firenzei Santa Maria della Fiore székesegyház kupoláját. A zsinagóga tehát egy feltörekvő provinciális város mikrokozmosza, univerzalista utalásokkal, amelyekhez a korabeli zsidók csatlakoztak.

Időpont : szeptember 13., 16:00 óra (Helyi idő szerint)

Ismeretterjesztő esemény a 3rd Ybl Conference on the Built Environment tapasztalatairól

Az Óbudai Egyetem Építészet, Design és Technológia Doktori Iskola nyílt, tudományos ismeretterjesztő előadást szervez a 3rd Ybl Conference on the Built Environment 2025. májusban megrendezett konferencia tapasztalatainak ismertetésére.

Az előadás keretében doktoranduszainknak, valamint az ÓE doktori iskolák hallgatóinak és a témavezetőknek bemutatjuk a konferencia absztraktkötetét, az ezekből tervezett folyóiratcikkek publikálásának lehetőségeit, és elhelyezzük e közleményeket a doktori képzés kreditendszerében.
Megvitatjuk a következő Ybl konferencia témáját és ütemezését, valamint a nemzetközi kutatási kooperációs lehetőségeket.

Az előadás célja a következő évi tudományos publikációk előkészítése, a konferenciasorozat népszerűsítése.

Helyszín: 1146 Budapest, Thököly út 67. ÓE Ybl C épület, C2 előadó
Időpont: 2025. szeptember 17. szerda 15:00
Előadók: Dr. habil. Sugár Viktória és Dr. Fáczányi Zsuzsanna

Az előadás nyilvános, minden érdeklődőt szívesen látunk.


Az alábbiakban megtekinthetik az idei konferencia összefoglalóját: