Péterffy Miklós, az Ybl Miklós Építéstudományi Kar frissen kinevezett kollégája tartott bemutatkozó előadást a Doktori Iskola szerda délutáni Kutatóműhely alkalmán. A választott téma már előrevetíti a Doktori Iskola hallgatói számára a tavaszi szemeszter végére időzített újabb – immár lassan hagyományosnak tekinthető – kirándulását, amelyet ezúttal Románia fővárosába szerveznek.
Az előadó gazdag keresztmetszét adta a város kialakulásának, annak a földrajzi, morfológiai és kulturális kontextusnak, amely közvetlenül formálta a történelme során a kialakult épített környezetet, urbánus szövetet. A természeti adottságok, a város fekvése, a domborzat által létrehozott spontán hangsúlyok biztosítják a városkép alapját és hátterét.
Kitért a város magyar vonatkozásaira is, a magyar ferences kolostorra és a Bercsényi itt-tartózkodása kapcsán elnevezett Bercsényi-negyed létrejöttére. Az 1800-as évek közepe a várostörténet egyik igen hányatott sorsú, orosz, osztrák, török vetélkedés időszaka: évtizedes időtávlatban, gyors egymásutánban váltják egymást a fennhatóságok. A Hohenzollern porosz család egyesíti végül az országot, és hoz megnyugvást az ország életébe. Ezzel ugyanakkor elindul egy újabb dinamikus fejlődés: az uralkodó olyan mérnököket, építőmestereket hoz az országba, akik kulcsfiguráivá váltak a város fejlődésének és az infrastrukúra kiépítésének.
Így jön létre az a városkép, amelyben egyszerre érvényesül a korábbi zegzugos utcahálózat és kusza telekosztás, miközben utóbb gazdag eklektikus és art deco épületállománnyal is gazdagodott. Gazdasági lendületet a Bukaresttől északra található jelentős kőolajtartalék biztosít, amely német és francia tőkét is vonz a város térségébe. Ez a két világháború között biztosítja a város vezető szerepét a világgazdaságban: a négy legnagyobb olajtermelő közé kerül.
A II. világháború kitörése azután visszaveti az építkezéseket, a város nagy középületei végül így az 1970-es években születnek meg, azonban így a fejlődési ív folytonossága megszakad és a városervezési koncepció több esetben némiképp ad hoc irányt vesz. Összevetve a budapesti eklektikus városszövettel, sok építészeti karakterjegy másképpen alakult a belvárosban – kisebb emeletmagasságokkal épített korábbi épületei jobban tudjék fogadni a modernista, szalagablakos, új építésű szomszédokat, ami egy alapjaiban más összképet eredményez, mint Budapesten.
Bukarest fő karakterjegyei ma is a lendület, a sebesség és a technikai haladás, amely ugyanakkor olyan épített örökségi értékeket rejt, mint középkori pincemaradványok az egykori karavánszerájokból, a bizánci emlékek, templomok és kolostrok megmaradt épületei, vagy a Hohenzollern idők védelmi és városépítészeti fejlesztései, mint a vizesárok és a metropolita domb és épületei. Erre tud ráépülni az a regionális ízű modern, amelynek egyik legkiemelkedőbb alakja a két világháború közötti időszaktól az 1960-as évekig aktív építésznő, Henrieta Delavrancea. Az ő szerepe meghatározó abban az önazonos modernista felfogásban, amely egyedülálló a korszakban.
Az előadás a történeti háttér mellett érintette azokat a fontos építészeti emlékeket is, amelyek a május végi kirándulás célpontjai is – előre kontextusba helyezve a majd élőben is megtapasztalható örökséget a hallgatóság számára.
