Karunk oktatója, Zuh Deodáth új cikkei jelentek meg az Inherited Empire című kötetben, illetve a Historical Studies on Central Europe című folyóirat legújabb számában. Mindkettő a nemzeti építészet fogalmának egy-egy aspektusát domborítja ki. A tanulmánygyűjteményben megjelent írás egy nagyváradi esettanulmányt dolgoz fel, és azt az érzékeny kérdést tárgyalja, hogy mennyiben volt releváns a 20. század eleji építészeknek az, hogy a fejlődés valamint a színvonalas és szimbolikus új modern építészet jegyében tulajdonképpen műemlékrombolást végeztek? Kérdés, hogy lehet-e a 19. század eleji neoklasszikus építészet eltűnését ilyen fogalmak szerint tárgyalni? A nagyváradi példákat a közép-magyarországi klasszicizmus értékelésének változásaival veti össze.
A HSCE-ben megjelen hosszabb cikk felvetése szerint a magyar és a román nemzeti építészet fogalmi rendszerei egészen más értelmezési keretben szemlélhetőek. És bár a román kontextus sem volt mentes, az akár pikírt megjegyzésekben és szakmai összetűzésekben bővelkedő helyzetektől, annak éppen az állam fiatal és sikeres működésében hívő szereplők beállítódása révén jóval több esélye volt egy működőképes konszenzus megteremtésére.
