Pótfelvételit hirdet az ÉDT-DI

8 féléves doktori képzésünkre – DLA vagy PhD fokozat megszerzése céljából egyaránt – leadható jelentkezés pótfelvételi eljárás keretében is. Várjuk azon elhivatott, mester szintű diplomával és kutatói motivációkkal rendelkező jelöltek jelentkezését, akik Doktori Iskolánk tématerületein mélyítenék tudásukat és szeretnének tudományos műhelyünk közösségéhez tartozni!

Részletes információk az alábbi dokumentációban elérhetők:

A kiírás magyar és angol nyelven is hozzáférhető az Óbudai Egyetem honlapján:

Sikeres felkészülést és jelentkezést kívánunk!

Sikeresen lezajlott a tanév utolsó nyilvános komplex vizsgája

2026. július 1-jén sikeresen lezajlott az Óbudai Egyetem Építészet, Design és Technológia Doktori Iskolájának nyilvános komplex vizsgája az Ybl Miklós Építéstudományi Kar 105-ös termében. A vizsga iránt nagy érdeklődés mutatkozott, az eseményen öt doktorandusz adott számot kutatási eredményeiről és tudományos felkészültségéről.

A vizsga első szakaszában a háromtagú bírálóbizottság elnöki feladatait Prof. Dr. Csontos Györgyi DLA egyetemi tanár látta el, a kérdezőbizottság tagjai Prof. Wesselényi-Garay Andor PhD és dr. Wettstein Domonkos PhD voltak.

A harmadik vizsgázó esetében a bizottság elnöki tisztségét dr. habil. Sugár Viktória vette át, kérdezőként pedig dr. habil. Zuh Deodáth PhD és dr. Wettstein Domonkos PhD működött közre.

Az ebédszünetet követően a bizottság elnöke Prof. Anthony Gall PhD, a Kar dékánja volt. A kérdezőbizottság tagjai Prof. Sallay Ágnes PhD és dr. habil. Sugár Viktória PhD voltak, majd a vizsga záró szakaszában dr. habil. Sugár Viktória helyét Prof. Dr. Csontos Györgyi DLA vette át.

A komplex vizsgán az alábbi kutatási témák kerültek bemutatásra:

  • Boros Enikő: A két világháború közötti magyar építészet díszítésének és mintázatainak (felületek, anyagok, látható szerkezeti elemek) érzékelése és esztétikája
  • Vass István Balázs: Történeti terek a kortárs építészetben, kortárs terek a történeti építészetben
  • Váradi Balázs: Adaptive Re-use. Funkcióváltással történő revitalizáció barnamezős, illetve örökségvédelmi területeken
  • Juhász Emese Katinka: Korszerű lakhatás. Innovatív, közösségi ökologikus térhasználatok
  • Nánási Marcell: Városklimatikai optimalizáció – „hideg szigetek” fejlesztése

Valamennyi doktorandusz sikeresen teljesítette a komplex vizsga követelményeit, ezzel fontos mérföldkőhöz érkeztek doktori tanulmányaik során.

Ezúton is szívből gratulálunk minden vizsgázónak, és további eredményes kutatómunkát kívánunk számukra!

Komplex vizsga – 2026. július 1.

Újabb nyilvános komplex vizsgaalkalmat hirdet az Óbudai Egyetem Építészet, Design és Technológia Doktori Iskola. Az eseményre 2026. július 1-én, 9 órakor kerül sor az Ybl Miklós Építéstudományi Kar C épületében (1146 Bp. Thököly út 74. 105. terem).

A vizsgázók kutatási témái:

Boros Enikő:

     ​​    A két világháború közötti magyar építészet díszítésének, mintázatainak (felületek, anyagok, láthatóan megjelenő szerkezeti elemeinek) érzékelése és esztétikája​

Vass István Balázs:
        Történeti terek a kortárs építészetben, kortárs terek a történeti építészetben

Váradi Balázs:

        Adaptive Re-use. Funkcióváltással történő revitalizáció barnamezős, illetve örökségvédelmi területen

Juhász Emese Katinka:
         Korszerű lakhatás. Innovatív, közösségi ökologikus térhasználatok

Nánási Marcell:

        Városklimatikai optimalizáció – ’hideg szigetek’ fejlesztése


Vendégelőadók a doktori Kutatóműhelyen

Vendégelőadók hoznak izgalmas témákat a kutatóműhelyen május 13-án 15 órától:

Bakos Bálint: „Applied Research”: Az Equinox Praxismodellje

és

Kőszeghy Flóra: Elméleti perspektívák az alkotás folyamatában

Bálint egyedülálló szakmai tapasztalattal rendelkezik, amely ötvözi az építészmérnöki tudományokat, az épített környezet fenntarthatóságát, és az ingatlanfejlesztést.

Mérnöki diplomáját Budapesten, tudományos diplomáját és ingatlanfejlesztési képzettségét Londonban szerezte. Szakmai tapasztalatát az elmúlt 15 évben világszerte számos országban szerezte különféle méretű és funkciójú projekteken – nevéhez fűződik az első magyar Solar Decathlon versenyre készült díjnyertes pavilon. Tudományos munkája karbonsemleges épített környezet megvalósítására irányul.

Kőszeghy Flóra építészként végzett a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészmérnöki Karán. Képzőművészeti munkái szoros kapcsolatban vannak építészeti hitvallásával. A különböző területek kölcsönhatása az általa alkotott műtárgyakon mindenhol felfedezhető. Az interdiszciplináris szemlélet gyakorlatilag elmossa a műfaji határokat.
„Az ember és az épület kapcsolata azonban sokkal bonyolultabb, mint egy kiborg absztrakt megjelenítése. Az, hogy egy ember egy házzal összenőjön, fizikai képtelenség, éppen a lépték miatt. Abban a pillanatban azonban, amikor már nem számít a lépték, új problémákkal is tudunk foglalkozni. Olyan fikciókkal, ahol az emberre ránő a ház, ezzel röghöz köti, rabja lesz, ugyanakkor útra kelve viszi magával civilizációs csúcsteljesítményét.”

Felvételi Hirdetmény – 2026. tavasz

Az Építészet, Design és Technológia Doktori Iskola (ÉDTDI) felvételt hirdet:

  • 4 éves doktori (PhD) képzésre és a doktori fokozatszerzésre való egyéni felkészülésre: állami ösztöndíjas teljes idejű nappali munkarendű szervezett képzési rendben, valamint egyéni felkészülés formájában.
  • Továbbá DLA fokozat megszerzésére irányuló doktori képzés indul az – Építészet, Design és Technológia Doktori Iskola (ÉDTDI) keretében állami ösztöndíjas teljes idejű nappali munkarendű szervezett képzési rendben.

A doktori képzés két szakaszból áll: az első négy félév a „képzési és kutatási”, a második a „kutatási és disszertációs” szakasz. A negyedik félév végén, a képzési és kutatási szakasz lezárásaként és a kutatási és disszertációs szakasz megkezdésének feltételeként komplex vizsgát kell teljesíteni, amely méri és értékeli a tanulmányi, kutatási előmenetelt. Szervezett képzésben a doktorandusznak a komplex vizsgát követő három éven belül be kell nyújtania doktori értekezését. Az egyéni felkészülők esetében a hallgatói jogviszony a komplex vizsga teljesítésével jön létre és az ezt követő öt tanéven belül a doktori szabályzatban meghatározottak szerinti doktori értekezést kell benyújtania. További részletek megtalálhatók az alábbi hirdetményben.

Minden felvételizőnknek eredményes és sikeres felkészülést kívánunk – várjuk jelentkezésüket!

Komplex vizsga – 2026. május 6.

Ismét nyilvános komplex vizsgaalkalmat hirdet az Óbudai Egyetem Építészet, Design és Technológia Doktori Iskola. Az eseményre 2026. május 6-án, 9 órakor kerül sor az Ybl Miklós Építéstudományi Kar C épületében (1146 Bp. Thököly út 67. C1 terem).

Kissné Járomi Irén témái:

  • Vizuális kultúra és térészlelés összefüggései: Hogyan ábrázolja, illetve szemléleti a 20. és 21. század fotó- és filmművészete az építészeti tereket, valamint azok használatát?
  • Konvenció és kreativitás mintázatai az építészeti tervezési gyakorlatban.

Gottdank Tibor témái:

  • Építészetelméleti újdonságok az 1890 és 1910 közötti európai és észak-amerikai építészetben: az új stílus és a historikus irányzatok kultúrtörténeti hátterének hasonlóságai és különbségei.
  • Társművészeti hozzájárulások a historizmus és a szecessziós mozgalom építészetéhez: materiális és immateriális elemek.

GreenQual mérési kampány – Oszaka


Óbudai Egyetem | Nemzetközi együttműködés

Az Óbudai Egyetem csapata részt vett a GreenQual projekt második workshopján, amelyre Japánban, Oszakában, az Osaka University Nakanoshima Center épületében került sor. A workshop elsődleges célja a projekt előrehaladásának áttekintése, a folyamatban lévő kutatási tevékenységek összehangolása, valamint a következő időszak szakmai feladatainak meghatározása volt.

Résztvevők (Óbudai Egyetem)

A workshopon az Óbudai Egyetemet az alábbi kollégák képviselték:
Dr. habil Sugár Viktória PhD
Dr. habil Fáczányi Zsuzsanna PhD
Prof. Dr. Kistelegdi István PhD, DLA
Dr. Kerekes Attila PhD
Kiss Péter
Nánási Marcell
Kolman Martin

Szakmai program és hozzájárulás

A workshop első napján a résztvevő egyetemek bemutatták kutatási eredményeiket és előrehaladásukat. Az Óbudai Egyetem csapata önálló prezentáció keretében ismertette legfontosabb eredményeit, különös tekintettel azokra a kimenetekre, amelyek a projekt integrációját, valamint a reziliencia és karbonsemlegesség céljait támogatják.

A prezentációkat követően interaktív műhelymunka zajlott, amely során a résztvevők közösen térképezték fel a munkacsomagok közötti kapcsolatokat, azonosították a kulcsfontosságú függőségeket, valamint meghatározták a további fejlesztési irányokat.

A nap programjának részeként sor került egy oszakai városi bejárásra is, amelynek során a szervezők bemutatták a következő napokban megvalósuló mérési kampány tervezett helyszíneit. A helyszíni bejárás során lehetőség nyílt korszerű zöldítési megoldások és modern parkok megismerésére is, különös tekintettel az alkalmazott anyaghasználatra és kialakítási elvekre. A résztvevők betekintést kaptak abba is, hogy a városi zöldfelületek fejlesztésébe és fenntartásába miként vonják be a magánszektort. Ennek egyik kiemelkedő példája az Umekita Park, ahol a park környezetében működő kereskedelmi egységek és plázatulajdonosok is aktív szerepet vállalnak az üzemeltetésben és fenntartásban.

A második nap fókuszában a technikai integráció és a közös tervezési folyamat állt. A résztvevők részletesen foglalkoztak:
• az adatok, indikátorok és léptékek harmonizációjával,
• a munkacsomagok közötti információáramlás és kapcsolatrendszer kialakításával,
• valamint az optimalizált városi zöldfelületek közös tervezésének módszertanával.

Eredmények és jelentőség

A workshop eredményeként pontosításra kerültek a projekt egyes elemei közötti kapcsolatok, valamint kialakításra került a következő időszakra vonatkozó közös akcióterv. A közös munka hozzájárult ahhoz, hogy a projekt eredményei hatékonyabban támogassák a fenntartható, reziliens és karbonsemleges városi környezet fejlesztését.

Partnerek

A projekt az alábbi partnerek együttműködésében valósul meg:
Óbudai Egyetem
Krakkói Mezőgazdasági Egyetem
Osaka University
F4STER

Ezúton is köszönjük minden partnerintézmény közreműködését, a közös szakmai munkát és az együttműködést, amely jelentősen hozzájárul a projekt sikeres előrehaladásához.

Tektonikus lemezmozgásoktól a kortárs Bukarestig

Péterffy Miklós, az Ybl Miklós Építéstudományi Kar frissen kinevezett kollégája tartott bemutatkozó előadást a Doktori Iskola szerda délutáni Kutatóműhely alkalmán. A választott téma már előrevetíti a Doktori Iskola hallgatói számára a tavaszi szemeszter végére időzített újabb – immár lassan hagyományosnak tekinthető – kirándulását, amelyet ezúttal Románia fővárosába szerveznek.

Az előadó gazdag keresztmetszét adta a város kialakulásának, annak a földrajzi, morfológiai és kulturális kontextusnak, amely közvetlenül formálta a történelme során a kialakult épített környezetet, urbánus szövetet. A természeti adottságok, a város fekvése, a domborzat által létrehozott spontán hangsúlyok biztosítják a városkép alapját és hátterét.

Kitért a város magyar vonatkozásaira is, a magyar ferences kolostorra és a Bercsényi itt-tartózkodása kapcsán elnevezett Bercsényi-negyed létrejöttére. Az 1800-as évek közepe a várostörténet egyik igen hányatott sorsú, orosz, osztrák, török vetélkedés időszaka: évtizedes időtávlatban, gyors egymásutánban váltják egymást a fennhatóságok. A Hohenzollern porosz család egyesíti végül az országot, és hoz megnyugvást az ország életébe. Ezzel ugyanakkor elindul egy újabb dinamikus fejlődés: az uralkodó olyan mérnököket, építőmestereket hoz az országba, akik kulcsfiguráivá váltak a város fejlődésének és az infrastrukúra kiépítésének.

Így jön létre az a városkép, amelyben egyszerre érvényesül a korábbi zegzugos utcahálózat és kusza telekosztás, miközben utóbb gazdag eklektikus és art deco épületállománnyal is gazdagodott. Gazdasági lendületet a Bukaresttől északra található jelentős kőolajtartalék biztosít, amely német és francia tőkét is vonz a város térségébe. Ez a két világháború között biztosítja a város vezető szerepét a világgazdaságban: a négy legnagyobb olajtermelő közé kerül.

A II. világháború kitörése azután visszaveti az építkezéseket, a város nagy középületei végül így az 1970-es években születnek meg, azonban így a fejlődési ív folytonossága megszakad és a városervezési koncepció több esetben némiképp ad hoc irányt vesz. Összevetve a budapesti eklektikus városszövettel, sok építészeti karakterjegy másképpen alakult a belvárosban – kisebb emeletmagasságokkal épített korábbi épületei jobban tudjék fogadni a modernista, szalagablakos, új építésű szomszédokat, ami egy alapjaiban más összképet eredményez, mint Budapesten.

Bukarest fő karakterjegyei ma is a lendület, a sebesség és a technikai haladás, amely ugyanakkor olyan épített örökségi értékeket rejt, mint középkori pincemaradványok az egykori karavánszerájokból, a bizánci emlékek, templomok és kolostrok megmaradt épületei, vagy a Hohenzollern idők védelmi és városépítészeti fejlesztései, mint a vizesárok és a metropolita domb és épületei. Erre tud ráépülni az a regionális ízű modern, amelynek egyik legkiemelkedőbb alakja a két világháború közötti időszaktól az 1960-as évekig aktív építésznő, Henrieta Delavrancea. Az ő szerepe meghatározó abban az önazonos modernista felfogásban, amely egyedülálló a korszakban.

Az előadás a történeti háttér mellett érintette azokat a fontos építészeti emlékeket is, amelyek a május végi kirándulás célpontjai is – előre kontextusba helyezve a majd élőben is megtapasztalható örökséget a hallgatóság számára.

Péterffy Miklós: Beveztés Bukarestbe

Az Építészet, Design és Technológia Doktori Iskola vendégelőadásra hívja az érdeklődő hallgatókat és oktatókat a doktorandusz kutatóműhely keretében.

Péterffy Miklós előadásából a hallgatóság megismerheti Bukarest városát építészeti és kultúrtörténeti szempontból.

„Rengeteg előítélet tapadt rá, annál izgalmasabb a fejlődéstörténete és különleges karaktere. Különleges egymásnak néhol teljesen ellentmondó hatások sora formálta település rendszerét néha rendszertelenségét. A rendszertelensége (rejtett rendszere) is minőséggé tudott válni, értékessé és egyedivé otthonossá..” – vallja az építész, hozzátéve, hogy „Az eredmény sokszor festői, sokszor nagyvonalú, sokszor sokkoló. Nagyon sok mindenben különbözik a felénk megszokott város ethoszától. Pont e miatt fontos ismernünk. Nagyon sokat lehet tanulni azokból a váratlan helyzetekből, amelyeket ott megtapasztalhatunk.”

Helyszín: Ybl Miklós Építéstudományi Kar, C1

Időpont: 2026. március 18. 15:00

Oktatóink az Oradea Heritage vendégelőadói között

Doktori Iskolánk oktatóinak közreműködésével új epizódokkal bővült az Oradea Heritage által szervezett, online is elérhető előadássorozat.

A nagyváradi székhelyű kulturális örökségvédelmi alapítvány Románia egyik legfontosabb műemlékekkel foglalkozó szervezete. Célja a város épített és kulturális örökségének megőrzése, bemutatása és fenntartható módon való hasznosítása mind a helyiek, mind a látogatók számára. A műemlékek restaurálása és kezelése mellett a szervezet számos kulturális eseményt, workshopot és szimpóziumot valósít meg, emellett képviseli Nagyváradot az Art Nouveau Európai Városok Hálózatában.

Online csatornáján rendszeresen közzéteszi eseményeinek bemutatóit, köztük a Darvas Talk előadássorozatot is teljes egészében megtekinthetik az érdeklődők. Így vált hozzáférhetővé angolul prof. Dr. Klein Rudolf és prof. Dr. Anthony Gall előadása, illetve román nyelven Dr. Zuh Deodáth több előadása is.